Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Emelés helyett inkább szigorítaná a családi pótlékot a KDNP. Azok a családok, ahol a gyerekek nem járnak rendszeresen iskolába, természetbeni juttatásként kapnák meg a családi pótlékot, nem pedig pénzben.
A kereszténydemokrata Soltész Miklós a köztévé Ma reggel című műsorában fejtette ki pártja terveit a családi pótlékkal kapcsolatban. Ezek szerint azok a családok, melyek igazolatlanul - egy bizonyos óraszámon túl - nem járatják gyermeküket iskolába, nem pénzben, hanem természetben kapnák meg a családi pótlékot.
Hozzátette: ösztönző lenne a rendszer, ha több gyerek közül például csak egy nem jár iskolába, akkor az utána járó készpénzt vonnák el. Ezután fél évig az önkormányzat által kijelölt szakember lenne a felelős azért, hogy ebből az összegből biztosítsák a gyermek eljutását az iskolába vagy az élelmezését.
Soltész Miklós arra a kérdére, hogy ő lesz-e a szociális területért felelős államtitkár, azt mondta, ez hamarosan kiderül - persze nem tiltakozik az ötlet ellen.